Egyik nap elhatároztam, hogy kijuttatjuk Celit a mélygarázsból. Gondoltam, a megkettőződött erő, és egy kis lendület elegendő lesz ahhoz, hogy kijussunk. Nem így volt. Celi fennakadt a leejtő tetején, mint egy zátonyra vetődött tankerhajó. Köteleket kötöztünk rá, és megpróbáltuk Tamás barátommal felhúzni, de nemhogy centiket, millimétereket se mozdult. Teljesen hatástalanok voltunk a tömegére. Végül a szomszéd észrevette, mivel foglalatoskodunk, és kérés nélkül kijött a traktorjával, hogy segítsen. Életem néhány olyan pillanata közt van ez, amit nagyon bánok, hogy nem fotózott le valaki. Beakasztottuk az ekevas vonására való láncokat a kocsi hátuljába, és úgy kihúzta a traktor, de még neki is erőlködnie kellett! Ehhez kevesek lettünk volna tizen is.
Abban a pillanatban, mikor megmozdult végre a fennakadt kaszni, szörnyű hangok hagyták el a kicsike testét... Nyikorgások, nyöszörgések, recsegések. Miután felértünk, ahol leért az alja, kis rozsdakupacok jelezték a garázs lehajtó élén a kocsi tortúráját.
Ezekután végre napfényben is alaposabban szemre lehetett vételezni a kocsi állapotát. Hát sokkal jobban néz ki, de sokkal rosszabbul is. A garázsban nem lehetett távolról ránézni és így az összhatás nem jött ki, azonban a félhomály elrejtette a részleteket. Az már bizonyos, hogyha tökéletes autót akarok, akkor előbb vagy utóbb egy teljes lakatolásra és újrafényezésre lesz szükség. Ezt mondjuk lehet hogy akár két évig is halogatni fogom, de egyszer eljő a perc.
Ahogy volt lehetőségem megszemlézni az autó alját, kiderült, hogy a kipufogó el van repedve, így a műszaki vizsga messzire eltávolodott megint.
Ellenben volt szerencsém vezetni pár utcát mostanság. Igazából sokat nem tudok elmondani róla, mert az élmény egyik részét az idegeskedés tette ki, hogy mikor jön egy rendőrautó, a másik részét pedig, hogy hogyan is kell vezetni - ugyanis életemben most először vezettem.
De annyi biztos, hogy a kormányban semmi holtjáték, a fék pedig bikaerős. A váltó pedig kellemes és lágy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése