Az alkatrész-kérdés.

Mióta csak megvettem gépet, rettegéssel tölt el a gondolat: nekem ehhez az elfeledett szépséghez alkatrészeket kell szereznem!

Egy kevésbé szerencsés példány

Elsőre azt gondoltam, ez nem lehet nehéz! Toyota - nem egy ritka márka. Celica - nem hangzik ritka típusnak. 1982 - nem ma volt ugyan, de sokan járnak még ilyen korú régi, szakadt gépekkel. Sőt, veteránként csomó ilyen idős autót felújítanak a nulláról, és igenis tudnak alkatrészt szerezni!

Mégis, valami anomália van e körül a típus körül. Vaterán egy, azaz egy alkatrész kapható hozzá, egy szerencsétlen hátsólámpa. Nem úgy, hogy "hátsólámpa", és meg rendelheted azt az oldalit, amelyikre szükséged van. Egyetlen nyomorult, jobboldali hátsólámpa kapható. Az alkatrészoldalakon semmi, a legnagyobb bontókban semmi.

Regisztráltam az ügy érdekében a Toyota klub fórumára, és a Celicákkal foglalkozó index fórumra is. Természetesen semmi, bár egy ajánlatot rögtön kaptam a kocsimra... Hízelgő, de inkább megtartanám. Alkatrészt adjatok!

Van ugyan egy eladó, enyémmel (majdnem) megegyező példány egy eldugott hirdetőoldalon, de alkatrészenként nem eladó, egyben pedig 90.000-ért kínálja a tulaj. Persze, megérné. De nincs ennyim, és úgy már nem is éri meg annyira, ha az ember 130-ért vett kocsit.

Utolsó előtti lehetőségként összegyűjtöttem vagy húsz bontónak az e-mail címét, és szétküldöm segélykérő üzenetem a galaxisban.

 "Tisztelt autóbontó cégek!

Azért írom most ezt a körlevelet, mert minden kézenfekvő lehetőséget (vatera, hasznaltauto.hu, ebay, fórumok, veterán magazinok, stb.) megpróbáltam már, nem túl sok eredménnyel. Önök az utolsó reményem arra, hogy megfelelő alkatrészekhez jussak a nemrégiben vásárolt autómhoz.

Egy 1982-es évjáratú Toyota Celicáról lenne szó. Modellkódja RA60. Visszapillantók, díszlécek és egyéb apróságok azok, amiket keresek elsősorban. Az 1982-85 között Celicák alkatrészei megfelelőlek hozzá, mind a lépcsős hátú, mind a döntött-hátú modellé, valamint ugyanezen évjáratból a Toyota Suprák alkatrészei is kompatibilisek. Ha bármelyikből lenne önöknél, kérem írjanak vissza. Köszönöm.

*** Ádám"

Apróságok 1.

...Mikor az autó megtette az útját hazáig, fény derült súlyos hiányosságokra. A hazaút története külön meg fog érni egy hosszú misét. Mindenesetre annyi megbizonyosodott, hogy páratörlő szivacsra nagy szükség van, ha az ember télen útnak indul. Ja, és ablaktörlőre.

De ez tényleg egy másik bejegyzés témája lesz. A mostanié az, hogy végre kiélhettem gyermeki vágyamat, hogy autós holmikat vásároljak a saját autómba. Meglátogattam egy madaras teszkót, és a következő holmikat vásároltam:

-motorolaj
-egy pár ablaktörlő
-autówax
-fényezés hibajavító
-ablak lehúzó
-páratörlő szivacs
-waxoló szivacs
-szivargyújtós mobiltöltő
-egy dinnyés illatosítású rózsaszín Wunderbar fenyőfa

Ez utóbbi külön kiemelendő, mert legalább egy évtizede nézegetem ezeket a vackokat úgy, mint egy elérhetetlen álom szimbólumait: A saját autó birtoklásáét. Az, hogy megvehettem ezt a tárgyat, sokkal több, mint aminek látszik. Ez egy szomorú korszak végét, és egy új, szintetikus dinnye illatú, boldog korszak kezdetét jelöli meg. Arról nem is szólva, hogy ezektől az illatosítóktól mindig rövid távon hányingerem lett más autókban, de ez nem zavaró, tényleg kellemes. 300 Ft-ért maximális szolgálatot tesz az életemben.

Miután ezeket beszereztem, 3 napos művelet kezdődött. Mosás, fényesítés, és a rohadék ablaktörlők felszerelése.

Mert ez természetesen nem úgy zajlott, mint kellett volna. Valami olyan őrületes szabvány szerint voltak kialakítva a 30 éves japán csoda ablaktörlő csonkjai, hogy sehogy sem sikerült rájuk erősíteni a fejeket. Sőt, még a régi, törött csatlakozót sem bírtam lecsavarozni, úgy össze volt rohadva. Hiába a WD40, a fogó, semmit nem mozdult. Végül úgy oldottam meg a dolgot, hogy egyszerűen felgyújtottam a törött műanyag csatlakozót, amibe a csavar belegyógyúlt. Az elszenesedett maradványai már könnyen megadták magukat. Ezekután jött az a rész, hogy az új fej mellé csomagolt adaptert egy szép nagy henger reszelővel átformáltam ideális méretűre, majd a másik oldalon még magán a fejen is fúrni, vágni, reszelni kellett, de végül úgy tűnt, összeállt a rendszer. Valószínűleg nem örök időkre szól, de egyelőre működik.

Megpróbáltam az olajat is leengedni, de sehol az égvilágon nem találtam leengedő szelepet. Végül csak töltöttem utána, de úgy tűnt, el is fér. Lehet, hogy eszegeti, de végül is ez egy 30 éves autónál nem akkora bűntény.

A tetőablak, melyről azt hittük vásárláskor, hogy döglött, teljesen tökéletesen működik, csak a nepper nem tudta kezelni rendesen anno a kezelőfelületet. És persze közbe játszhatott az is, hogy valami hitvány akkumulátort dobtak bele a kislányba, amit aztán cserélni is kellett. De ezekről, és az első nagy útjáról a következő posztban. Egy kép jár persze:

Ez azután készült, hogy megtettünk 125 kilométert úgy, hogy előtte 2 évet állt szegény a kereskedésben. Mikor elindultunk, még csak eső szemerkélt.

A sors keze

Az autó még egy hete sincs a tulajdonomban. Az egész még jó pár hónappal ezelőtt kezdődött. A hahu-n akadtam rá egy 1982-es évjáratú Toyota Celicára. Akkor még 250.000 ft-ért hirdették egy székesfehérvári telepen, és azon kívül, hogy szemezgettem vele, többet nem tehettem, mert még ez az árkategória is elérhetetlennek tűnt. Nem voltam abban az anyagi helyzetben, hogy egy autón gondolkodhassak. Meg persze jogosítványt szerezni; ennek kéne az elsőnek lennie.

De nem hagyott nyugodni az autó. Mindig is valami extravagánsat, valami különlegeset akartam szerezni, nem baj, ha régi, ha szakadt, sőt. Legalább van patinája. Csak ne legyen stílustalan, mint a járműpark 90 %-a. Azt éreztem minden alkalommal, mikor a fotókat nézegettem, hogy ez az autó engem vár.

Aztán a 250-es hirdetés eltűnt, ám pár nap múlva az autó újra fent volt 200-ért. Így telt el egy újabb hónap. Igyekeztem nem foglalkozni a dologgal, de néha lopva újra és újra felmentem a hirdetésre és álmodoztam a kis bukólámpás szépségről.

Aztán egy nap látszólag végleg eltűnt. Szíven ütött a dolog, mert voltak jelek korábbról is, és titkon abban bíztam, hogy ez az autó tényleg engem vár. Jelnek tekintettem, hogy egyszer egy szériával ezelőtti Celica tartóztatott fel majdnem félórára szépségével, és akkor elkönyveltem magamban a típust, mint nagyon szimpatikus lehetőség. Aztán sokkal később, és sokkal ezelőtt volt egy azóta is traumatikus eset. Szintén a hahu-n volt meghirdetve egy Celica, mindössze 60.000 ft-ért. Persze ennyiért az ember csakis egy roncsra számíthat; mégis, a fotókon szinte hihetetlen látvány fogadta az embert. Tökéletes fényezés, kulturált belső tér, és tökéletes, olajsár és lerakódás mentes motortér.

Sok-sok napon keresztül őrlődtem magamban, hogy mi legyen. Lemenjek sokezer forintért vidékre, hogy aztán kiderüljön, hogy ezek 20 évvel ezelőtti fotók? Végül telefonáltam, és a barátságos tulaj felvilágosított, hogy bizony a fotók nem régiek, a kocsi tényleg ilyen állapotú, és csak azért ilyen olcsó, mert többért nem volt rá érdeklődő. De - és ez örök nyomot hagyott bennem - tegnap egy lelkes srác már elvitte.

Akkor megfogadtam, hogy soha nem ismétlődhet meg ez a hiba. Így jött el a nap, mikor újra feltűnt A Celica a hirdetések között. Már csak 150 volt az ára, és én tudtam: eljött az én időm.

Kalandos körülmények között - melyeket később mesélek el - végül 130.000 jó magyar forintért lettem birtokosa a gépjárműnek, és jelenleg épp műszaki vizsgára igyekszem felkészíteni a 30 éves kislányt.

Ja, és ha már ennyit szövegelek róla, legyen itt néhány fotó is.