Eljött hát az idő, hogy megosszam a nagyérdeművel a híres történetét annak, hogyan került végül birtokomba eme csodálatos fekete kislány. Feleslegesnek éreztem újra megírni, inkább az első chatbeszélgetést formáztam kissé meg, ahol elmeséltem. Ez a legautentikusabb forrás.
Elnézést a képekért, de muszáj volt kitakarnom.
Ádám
na szia!
Bogi
na szia :)
Életem legdurvább napján vagyok túl, de legalábbis dobogós.
jó értelemben ugye?
ó... neeeeem.
de a vége jó.
de azok a megpróbáltatások amiken
keresztülmentünk, azok embertelenek.
mesélj!
ráérsz?
most?
mire?
hát beadandót írok
de már nem ezen a pár percen múlik
azt hiszem…
mesélj
pill, szétesett az asztal…
bazz, te ma tartasz csütörtököt?
olyan kedd ez,
ami minden csütörtököt überel.
ilyen még életemben nem volt!
na mondom
Gergő egész Székesfehérvár felé
tartó úton meg volt sértve.
persze nem mondott semmit, de aztán
unszolásra kirobbant belőle hogy szar a kocsi, minek veszem meg,
különben se most van itt az ideje...
ilyenek
meg se halld
majd megérti idővel
megérkezünk a kocsishoz, elkezdem
intézni a papírokat
a srácok meg szerelik át a
rendszámokat – ja, mert sikerült szereznem P rendszámot, amivel
forgalmi meg műszaki meg papírok nélkül lehet utaztatni a kocsit
persze Gergő ebben sem hitt, de lám!
na mindegy, szóval mondja a fickó,
hogy 2 éve nem mozgott az autó és komolyan gondoljuk-e, hogy mi
csakúgy elmegyünk vele Pestig (azt meg persze nem is tudta, hogy
kétszer annyit megyünk, mert kicsit messzebb az úticél :D )
uhh...
na Gergő gondolom ki volt teljesen
hát hallod
hogy ő nem lát ki, jók a lámpák?
fog a fék? le fogunk robbanni Ádám!
de nagy piros pont, hogy végigcsinálta
becsülettel
:)
aztán odaadja a kulcsot a tag
mondom, hogy másik?
azt mondja, ez az egy van
mondom király
elindultunk, szépen járt a motor,
haladtunk, de tényleg alig lehetett kilátni, csupa jég meg hó meg
pára volt minden ablak, és tudod ilyen száz-sávos út
minden irányból kamionok ezerrel
iszonyú kemény volt…
aztán még Fehérvárról sem értünk
ki, mikor egy bazi nagy kereszteződésben lefulladt a kocsi és nem
lehetett elindítani!
uh!!!
Gergő nyomta, hogy ő megmondta?:)
nem.
de szikrázott a szeme! :D
de borzalmas volt, azt hittem, vége.
Ádám
a dudáló 4 méter magas kamionok közt
ki kellett tolnunk a belső sávból át a kereszteződésen az
útpadkáig
horror volt
na de ez még semmi
gyorsan rájöttem, hogy az akkumulátor
halt meg.
de a benzinkúton, ami ott volt nem
volt akksi!
se az egy kilométerre lévőn, se
sehol!
na de mi lett??
még jó hogy nem vártalak a városban
:S
hát huh, tényleg.
azt mondta a kutas, hogy nem tud
segíteni, próbáljuk meg betolni
ott a kút melletti gyalogúton meg is
próbáltuk, de képzeld, tengelyig elmerült a sárban, a fél
kerekéig!
és onnan aztán már nem volt se
előre, se hátra
és közben még Gergő is gyűlölt!
:D
nagyon jól hangzik
Ádám
hajjjaj
Gegrő folyamatosan ontotta a negatív
energiát, és persze ennél reménytelenebb nem is lehetett volna.
a kocsi elmerült, kitolni nem lehet,
motorereje nincs, mert halott az akksi, és senki nem tudja bebikázni
se, mert a többi kocsi nem fért oda.
Tomi csak nevetgélt, meg tudta, hogy
úgyis megoldom, de civil szemmel a történetnek vége volt.
jaja
persze
no hát valamit tenni kellet
hát kiszereltem az akksit, és úgy
kuncsorogtam egy kis bikázásért (más autó tölti fel)
az arra járó autósoknál :D
ismerem a bikázni szót :P
apám megtanított minden kocsis
dologra még régen
szóval ott állok egy akksival meg a
kábellel az autó meg a mocsárban halottan
Gegrő szemében ez lehetett az ékes
bizonyítéka meggondolatlanságomnak és annak hogy álomvilágban
élek… :P
húha…
na de mi lett????
hát láttam, hogy nagy már a hiszti
úgyhogy fogtam magam, azt elmentem az egyik irányba, hogy majd jön
valami sorsszerű segítség
mentem mentem mentem sokat
tudod ilyen telephelyek, meg ilyesmi
és ott volt egy gumiszerviz, ami épp
zárt
ott kérdeztem, hogy van-e akksi?
persze nem volt, de segítettem a nőnek bezárni és azt mondta
ismer a városban egy akku szaküzletet
és bevitt a városba
persze már este volt, nem tudta nyitva
lesz-e
de nyitva volt, berontottam és akksit
követeltem
te jó ég…
aztán Tominak kellett bediktálnia az
adatait az akksinak, hogy jót adjanak
(am. 20 rongy volt, azt Gergőtől
szedtem el még előtte :D)
úristen…
na de szereztem
és a csaj visszavitt a kúthoz!
nálam az akksi
úristen, sikerülhet?
de persze a kocsi még mindig el van
süllyedve meg ilyenek, de talán…
és ahogy visszaértem, láttam, hogy
jár a motor!
hogy mi történt? míg elvoltam,
valaki feltöltötte az akksijukat!
Már ordítva közelítettem meg a
járművet, hogy mi a francnak kellett nekem kölcsön húszezret
elköltenem, ha JÁR A ROHADT MOTOR??!
mindegy, jobb lesz az újjal, jöjjön
a sár
Gergő padlózza neki, de csak a sár
fröcsköl, a kocsi konkrétan egy helyben áll.
aztán hátra is nyomja, és ugyanez
aztán előre ugyanez
aztán én lenyomtam a hátulját, ő
meg padlózta hátrafeleé s egyszercsak megindul, és kinn van a
gödörből!!
végre begördülünk a benzinkútra,
ahol már minden dolgozó rólunk beszélt, meg hogy miféle kocsival
érkeztünk, most vére megláthatták.
betették a srácok az új akkut, én
nyitom a csomagtartót és…
katasztrófa…
részvétem…
tudom mit élhettél át
mikor rádöbbensz, hogy a valóságnak
köze nincs ahhoz, amit elképzeltél
én igazából ekkor épp diadalt
éreztem, hogy legyőztem a „valóságot”
mert lett a semmi közepén este új
akku, + kijöttünk egy olyan vájatból, amiből egy terepjáró is
nehezen tudott volna. :)
na de kiszabadultunk pedig Gergő már
rég feladta, és magában tombolt
és már virult a feje, hogy órák óta
tartó kínok után indulhatunk, zárnám be a csomagtartót
és erre a kezemben maradt a slussz
kulcs – fele.
az egyetlené
bazd meg…
és ott nem lettetek öngyilkosok?
én ott feladtam volna, és megvárom
még kihűlök.
először azt hittem
hallucinálok....aztán ahogy leesett a dolog, felordítottam így
hátrálva a kocsitól, hogy „NA MOST ITT A KICSESZETT VILÁGVÉGE”
és felmutattam a nyomatékát
mondandómnak
erre megfagytak a sorok
na jó, de mi lett???
pár másodperc múlva már le is
higgadtam és tudtam, hogy cselekedni kell
épp jött ki egy forma a kútról,
akitől fogót kértem, gondoltam annyival is előrébb vagyunk, ha
kihúzzuk a darabját, a többi meg majd jön valahogy
és lám, mondta a forma akit
megszólítottam és meglátta mi történt, hogy ismer egy
kulcsmásolót, aki talán tud segíteni. elvisz oda.
mondtam a srácoknak, hogy addig
szereljék össze az új akksit, én meg megyek a kulcsért
közben – mint utólag megtudtam,
ezután kitört a felkelés – Gergő Tominak dühöngött, hogy ő
holnap dolgozik, hogy a picsába jut haza, az egész kocsi egy
szardarab, mikor megy az utolsó vonat, ő lelép stb.
mondjuk megértem, hogy ki volt akadva.
ő nem tudja előre hogy minden meg fog
oldódni.
de hát én mondtam :D
na de 1szó mint 100, az első záras
nem volt nyitva
elvitt a forma egy másikhoz, aki épp
zárni készült
de mondom ácsi! te most autókulcsot
fogsz nekem gyártani!
gyártott?
meglátja a műtárgyat, hát mondja,
hogy ezt hogy fogja be a másolóba, szét van törve! Meg aztán,
szét van már kopva!
és persze az is kicsit problémás,
hogy 30 éves a kulcs típusa!
de persze… egy darab a sok között,
pont ott fityegett ebből a fajtából:)
hallod, rendesen megdolgoztál te ezért
a kocsiért!
hitpróba volt! :P
megérte?
na de meglett a kulcs, a fószer
visszavitt, kulcs működik, indítjuk az autót, és úton voltunk.
utána még annyi történt, hogy menet közben egyszer csak elröpült
az egyik ablaktörlő, de ezen már csak röhögtünk
Gergő megnyugodott?
meg persze, 20-al mentünk, de így is
többször centiken múlt az életünk, el nem tudod képzelni mi van
most az utakon
még 2 csoda kellett, hogy végre
végezzünk aznapra
mikor megérkeztünk kiderült, hogy a
garázs lakatjának kulcsa a Tomi anyjánál van, és leverni sem
lehetett mert ilyen háborús lakat volt.
Gergőnek meg már indulnia kellett,
azt mondta kinn hagyja a kocsit az utcán
mondtam, ez a kocsi két telet töltött
kinn, és én helyre akarom hozni, úgyhogy kint nem marad!
átdugtam egy vasrudat a lakaton,
nagyon nekiveselkedtem, de épp csak próbából nekifordítttam és
kinyílt… :D
:D
utána meg a beállón ami rohadt
lejtős, megcsúszott a kocsi és végigdarálta a betont a bal
oldala, és olyan hangja volt mintha minimum kiszakadt volna a
tengelye
és mikor megnéztük, sérülés
nélkül megúszta!
és utána Gergő letette a
szkepticizmusát azt hiszem. :D
az komoly
jó fáradt lehetsz akkor
Ádám
hát, ennyi csoda az újszövetségben
sincs
de akartam ezt a kocsit nagyon
remélem ezek után sokáig a tied lesz
és igen,
ki-be-baszott-cseszett-szuper-fáradt vagyok
hallod, ezt még végigolvasni is
idegölő volt
tényleg? ennek örülök, reméltem
hogy jól mesélem :D
elég durva…
és nem tértem ki minden részletre
de a kocsi gyönyörű